Ha igazán profi energetikai tanúsítót keresel, ide nyugodtan fordulhatsz!

Amikor anyukám megsúgta azt a tippet, hogy a kókuszzsír pont úgy használható, mint az étolaj, viszont egyáltalán nincs kellemetlen szaga, szinte el sem akartam hinni neki. Készíthetnék rántott kajákat anélkül, hogy utána az egész lakás úszna az olajszagban, és napokig attól bűzlene mindenem? Szkeptikus voltam, de amikor kipróbáltam, az valami csodás volt. Tényleg, ahogy anyu mondta: szinte teljesen szagtalan, és semmi különbség nincs az olajhoz képest. Szóval azóta teljesen felhagytam a finomított napraforgó használatával, és csak kókuszt használok. A múltkor éppen a boltban voltam utánpótlást venni, mikor belefutottam egy fiatalkori barátomba, akit nem láttam vagy 10 éve, és már kezdett nagyon hiányozni. Örültünk egymásnak és meg is beszéltünk egy külön találkozót, hogy beszélgethessünk kicsit.

A megbeszélt helyen és időben találkoztunk is, ami egy kávét jelentett a régi kedvenc helyünkön. Mindketten beszámoltunk róla, hogy az eltelt években mi minden történt, miről maradtunk le. Ő férjhez ment és letelepedett, sőt, halkan azt is megsúgta, hogy már útban van az első csemete is. Nagy örömmel gratuláltam neki, azonban láttam rajta, hogy nem teljesen boldog ezzel kapcsolatban. Kérdeztem is tőle, hogy mi a gond, hátha tudok segíteni. Elmesélte, hogy most egy kis 30 négyzetméteres lakásban élnek ketten, ami egyelőre elég, bár már így is kezd néha szűkös lenni, hát még ha megérkezik a pici. Szóval egy szűk éven belül új lakást kell keresniük, Különben bajban lesznek. Ennek pedig az egyik feltétele, hogy legyen érvényes energetikai tanúsítás a mostani lakásukon, ez ugyanis alap feltétel az adásvételnél. Csak pislogtam, mivel nekem nincs saját kéglim, albérletben élek, mióta elköltöztem otthonról. Szóval elmagyarázta.

Az energetikai tanúsítvány egy olyan dokumentum, ami 2012 óta nem csak középületek számára kötelező, hanem magáningatlanok adásvételénél is. A lényege, hogy a megbízott cég szakembere kiérkezik és felméri az adott házat, lakást energiahatékonyság szempontjából. Milyen vastagok és milyen szerkezetűen a falak, van-e szigetelés, milyen a fűtésrendszer, van-e melegvíz ellátás, milyenek az ajtók-ablakok, stb. Szóval a vizsgálat célja, hogy megállapítsák, milyen energiahatékonysággal lehet átlagos életkörülményeket fenntartani az ingatlanban. Több besorolás is létezik, a legjobb az AA++, a legrosszabb a JJ. Egy átlagos állapotban lévő, nem olcsón de nem is drágán fenntartható ingatlan az FF kategóriába esik, ami elsőre alacsonynak hangozhat, de mint azt a barátom elmondta, még a BB kategóriát is szinte lehetetlen nem új építésű lakással elérni. Nekem ez mind újdonság volt, csak pislogtam a sok infó hallatán.

Azt gondoltam, hogy ha valaki ennyire informált az ügyben, az csak talál magának egy céget, akikkel megcsináltatja, ám ez sem ilyen egyszerű. Mint elmesélte, nagyon sok a sarlatán és kókler, akik akár vizsgálat nélkül is kiadják az energetikai tanúsítást, ám ez teljességgel szakszerűtlen, mi több, törvénytelen. Ha valakit ilyesmivel elkapnak, az akár bíróságon is találhatja magát. Ez pedig az ő helyzetében nem lett volna túl előnyös. Egy ilyen energetikai tanúsítás, ha minden előírásnak megfelel, akkor 10 évig érvényes, de az ő pechük az volt, hogy az előző tulajdonos 3 évvel azelőtt csináltatta, hogy megvették tőle a lakást, és így pont lejárt, mire ők is túladnának rajta. Viszont mindkettejüknek olyan a munkaideje, hogy biztosan nem fognak ráérni egyhamar a kutatásra a megfelelő tanúsító után. Sok van belőlük Magyarországon, de kevés az igazán megbízható. Nos, én itt éreztem elérkezettnek, hogy felajánljam a segítségemet. Megígértem neki, hogy szabadidőmben körbenézek, és ha találok megfelelőt, akkor mindenképp írok neki. Nagyon megköszönte a felajánlást, és úgy váltunk el, mintha az a 10 év csak 10 nap lett volna.

Másnap alaposan bele is ástam magam az energetikai ügyekbe, és igazat kellett, hogy adjak a barátomnak, ugyanis a szakszerűtlen, vizsgálat nélküli “online” tanúsítók szinte egymást lökdösték félre a keresőben. “0 forint kiszállási díj” így, “helyszíni felmérés nélkül” úgy, de azt nagyon megjegyeztem, hogy az ilyesmi teljességgel törvénytelen, bajba is lehet miatta kerülni. Végül nem tudtam jobbat, és elkezdtem különböző, ezzel kapcsolatos keresőszavakra rákeresni, kifejezetten olyanokra, amik kiszűrik az ilyen illegális keselyűket. Azt kellett tapasztalnom, hogy szinte a legtöbb témában az e-tanusitas.eu oldala jött fel előkelő helyen, így adtam neki egy esélyt, hogy magam is lássam, miért gondolja a Google ennyire relevánsnak. Nos, nem tévedett. Ez a cég köröket vert mindegyik konkurensére, akiket csak megtekintettem korábban. És nem csak azért, mert letisztult, áttekinthető és korrekt weboldalt üzemeltetnek, hanem az azon megjelenő tartalom miatt is!

energetikai

Míg más, ehhez hasonló cégek weboldalai legfeljebb egy oldalasak, és csak a legszükségesebb információkat közlik, addig az e-tanusitas.eu veszi a fáradságot, és részletesen elmagyarázza, hogy mi hogyan működik és miért van szükség rá. Szerintem ennek a 21. században alapnak kellene lennie, mégis nagyon kevesen tartják be. Például itt tudtam meg azt is, hogy az energetikai tanúsítás egy ingatlan hirdetéséhez nem kötelező, vagyis nincs jogszabályba foglalva, hogy közzé kell tenni az adott lakás energetikai besorolását, azonban az adásvétel lebonyolításához már meg kell lennie, különben nem mehet végbe. Valószínűleg sokan ezen buknak akár egy hetet is, mert nem néznek utána az ilyesminek, és csak az utolsó pillanatban jön a kopp, hogy erre is szükség lett volna. Szerencsére az e-tanusitas.eu olyan lehetőséget is biztosít, hogy akár 24, de 12 órán belül is el tudják végezni a szükséges helyszíni felmérést, feldolgozzák az adatokat, és futárral eljuttatják a tanúsítványt az ügyfélnek. Ez ám a villámgyors munka!

Emellett attól se kell félni, hogy csak egy adott területre koncentrálódik az érdekeltségük, ugyanis annak ellenére, hogy a központjuk a fővárosban található, a szakértői hálózatuk az egész országra kiterjed. Minden nagyobb városban vannak embereik, akik akár a legtávolabb eső faluba is ki tudnak menni, ha ott van szükség az energetikai felmérésre. Ezzel nagyban megkönnyítik azoknak is a dolgát, akik például egy falusi szülő, nagyszülő házát örökölték meg, és túl szeretnének adni rajta. Sőt, még értékbecslést is végeznek, külön szolgáltatásként. Vagyis ha ingatlanügyekről van szó, náluk jobbat nemigen találni, akik az előkészítő vagy járulékos munkákat elvégzik. Csak ki kell tölteni az oldalukon az ajánlatkérő űrlapot, és ők 24 órán belül felveszik veled a kapcsolatot.

Mondanom se kell, nagy volt az öröm, mikor a barátomnak elküldtem az oldaluk linkjét üzenetben. Fél órával később már fel is hívott, hogy megköszönje a segítségemet, és megdicsérjen a kiváló kutatómunkámért. Egyetértett velem abban, hogy ennél jobb energetikai tanúsító céget keresve sem találhatott volna. Így már nem kell amiatt aggódnia, hogy az utolsó pillanatban kapkodhat, és aztán a végén a kifizetett pénzért egy érvénytelen tanúsítást kap. Hát igen, ha az embert szorítja az idő, akkor hajlamos meggondolatlan döntéseket hozni. Most viszont már biztosan lehetünk benne, hogy jó kezekben lesz az ügyük.