Az alternatív táplálkozáshoz nagy segítséget nyújt a buddha szobor

A kókuszzsírról először 17 éves koromban hallottam. Azelőtt nem igazán figyeltem oda arra, hogy miket eszek. Úgy gondoltam, nem számít, csak az a lényeg, hogy tele legyen a hasam. Később azonban rájöttem, hogy ez a hozzáállás komoly egészségügyi kockázattal járhat. Szerencsére ebben az időben édesapám is elkezdett egészségesebben étkezni és nagy segítségemre volt abban, hogy én is értelmesebb dolgokat egyek.

Így került a konyhánkba, több alternatív alapanyag mellett a kókuszzsír. Annyira különleges volt minden étel, ami ezzel készült. Igazából, egy teljesen új világ nyílt meg számomra, lehetőségek és ízek új tárháza. Azóta is mindig tartok egyet a konyhámban és pár hónap alatt fel is szoktam használni. A haverjaim először kinevettek, aztán megkóstolták azt az ételt, amit ezen sütöttem és minden kételyüket elhallgattattam.

Az évek során rájöttem arra is, hogy nem elég egyedül a testre fókuszálnunk. Lelki és szellemi terünket is pont úgy karban kell tartanunk, mint ahogyan esténként le szoktunk fürödni. A buddhizmus számomra ebben nyújt segítséget és lelkes hívő vagyok már évek óta. Az előző buddha szobrom azonban eltört, úgyhogy szereznem kellett egy újat a helyére.

Úgy látszik az volt a karmám, hogy megtaláljam a Nepáli Termékek nevű oldalt. Itt nemcsak eszméletlen választék fogad minket, hanem kiváló minőségű tárgyakat is árulnak. Erről bővebben olvashatunk a kezdőlapon, ahol megtudhatjuk, hogy az itt megvásárolható termékeket kézzel készítik Nepálban. Tehát elfelejthetjük azt a borzasztó képet, hogy a buddha szobrokat gyártósoron állítják össze, minden érzés nélkül. Éppen ellenkezőleg, a szobrok készítése apáról fiúra szálló mesterség. Számomra már ez is nagyon izgalmassá tette a buddha szobor választását, de ez még csak az első meglepetés volt az oldalon.

Kicsit tájékozódni akartam arról, hogy melyik buddha mit jelent. Bár gyakorlom a vallást, a több ezer éves hagyományban és szimbolikában azonban néha még mindig eltéved az ember. Ezért is tartottam csodálatosnak, hogy a webshop rendelkezett egy blog részleggel is, ahonnan mindent megtudhattam, amire csak kíváncsi voltam. A nepalitermekek.com/blogs/blog/buddha-szobrok-jelentesei linken találtam meg, egyébként a menüből is elérhető, a „rólunk” menüponton belül. A buddha szobrok jelentései mellett arról is olvashatunk, hogy milyen céllal hozták létre az oldalt. Ezt csodálatosnak tartottam, mert így a termékek minősége mellett arról is meggyőződhetünk, hogy az oldal alapítói is jó szándékkal kezdték meg munkájukat.

De térjünk vissza a nepalitermekek.com/blogs/blog/buddha-szobrok-jelentesei oldalra. Itt egy szép, tömör leírás található arról, hogy milyen különbségek vannak buddhák között, mi a történeti hátterük és, hogy milyen attribútumokat társítanak hozzájuk. Úgy éreztem magamat igazából, mintha egy múzeumi látogatáson lennék. Annyi csodálatos kis részletet tudtam meg minden egyes buddha szoborról és mégsem éreztem azt, hogy elvesznék a szövegben.

Ha soha nem hallottatok még a buddhizmusról, de mindig is szerettetek volna egy buddha szobrot, akkor mindenképpen olvassátok el a nepalitermekek.com/blogs/blog/buddha-szobrok-jelentesei címen található cikket. A buddhizmus egyik legfőbb tanítása az éberség és tudatosság, úgyhogy titeket is arra ösztönözlek, hogy nézzetek utána annak, hogy milyen jelentéssel bír a dísztárgy, amit venni fogtok.

Azóta is ki van rakva a konyhában az a szép buddha szobor, amit a Nepáli Termékek oldaláról rendeltem. Csak úgy sugárzik belőle a béke, és mindig öröm főzni mellette. Nagyon meg voltam elégedve a webshop szolgáltatásával és a termék minőségével is.